Barion Pixel

A CBD olaj alvászavarokra is megoldás lehet

 

A CBD olaj alvásra való hatását már régóta vizsgálják. A mai rohanó világban, ahol annyi inger ér minket nap mint nap, népbetegséggé váltak a különböző alvászavarok. Sokan hiába fekszenek le időben és biztosítanak ideális körülményeket a megfelelő mennyiségű és minőségű pihenéshez, mégis csak forgolódnak az ágyukban. A kannabisznövény egyik összetevője megoldást jelenthet erre az igencsak kellemetlen és sok káros következménnyel járó problémára.

 

Ezért fontos a jó alvás

 

Az alvás folyamata még mindig sok felfedeznivalót rejt a kutatók számára. Bonyolult neurológiai folyamatról van ugyanis szó. Röviden összefoglalva az alvás azért fontos, hogy nappal megfelelően működni tudjunk. 

 

Alvás közben dolgozzuk fel ugyanis a nappal minket érő rengeteg információt. A napközbeni ingereket ugyanis nem tudjuk rögtön kezelni, ehhez nyugalmi állapotra van szüksége az agyunknak. 

 

Csak akkor tudunk kellően összpontosítani, dolgozni, tanulni, ha eleget és jól aludtunk. Így működnek megfelelően agyunk azon területei, melyek az emlékek, a tanult dolgok előhívásáért felelnek. 

 

Ha nem tudjuk kipihenni magunkat, azt a rövid távú memóriánk is megsínyli. Csakúgy, mint a hangulatunk. Ha nem alszunk, ingerlékennyé, kedvetlenné, elesetté válunk. Nem tudunk megfelelően kapcsolódni a körülöttünk lévő világhoz, ezáltal romlik a teljesítményünk, és a társas kapcsolatainkra is károsan hat.

 

Az egészségünkért is aludnunk kell

 

Nem csak agyi folyamatok játszódnak le alvás közben. Az immunrendszer működése is éjszaka aktív igazán. Ekkor gyorsul fel a sejtosztódás is. Vagyis ha nem biztosítjuk szervezetünk számára az alvást, akkor a testünk védekezőképessége is csökkenni fog. 

 

Ezáltal fogékonyabbá válhatunk bizonyos betegségekre, köztük fertőzésekre és a daganatos betegségekre is. Ennek oka, hogy az immunsejtek osztódása nem lesz megfelelő, így nem tudják kellő hatékonysággal felvenni a harcot a káros sejtekkel. Vagyis komoly egészségkárosító hatása lehet a tartós kialvatlanságnak.

 

Egyes kutatók azt állítják, hogy az alváshiány felelőssé tehető az elhízásért is. Ugyanis elegendő alvás híján az anyagcsere-folyamatok sem működnek megfelelően. A sejtek reakciói meghibásodnak, és a cukorbetegséghez hasonló állapot alakul ki.

 

Hogyan segíti a CBD olaj az alvást?

 

A CBD, más néven kannabidiol a kendernövény egyik nem pszichoaktív összetevője. Ez az anyag nem okoz függőséget, és sok egészségügyi panasz esetén eredményesen alkalmazható kiegészítő terápiaként. 

 

A kannabidiol olaj formában hasznosul leginkább a szervezetünkben, így fejti ki leghosszabban pozitív hatását. A szervezet endokannabinoid rendszeréhez kapcsolódva járulhatnak hozzá a különböző kórképek kezeléséhez. Többek között az autoimmun és daganatos betegségek, lelki zavarok, emésztési panaszok, idegrendszeri elváltozások és alvászavarok esetén is alkalmazzák. 

 

Az alváshiány kezelésében kiválóan érvényesül szorongásgátló, nyugtató, antidepresszáns hatása. Állat- és emberkísérletek is bizonyítják, hogy nagyobb mennyiségű kannabidiol használatakor hosszabb és mélyebb az alvás. A tesztek során csökkent a REM-fázis, és nőtt a mély alvás fázisának ideje. Azáltal, hogy az alvásproblémák megoldódnak, számos egészségügyi kockázat nagy mértékben csökkenthető. A kannabiszolaj alvást könnyítő hatása jelentős életminőségbeli javulást eredményezhet.

 

A webshopunk kínálatában organikus, brit ültetvényekről származó kenderből készült olajak közül válogathatsz.